Titi Ialomiţeanu

Gabriela Adameşteanu | March 01, 2009
Translated by: Gabriella Koszta

 

 

Ma rettenetes a hőség, ez a körülmény is zavarja a gondolkodást. Az általános helyzet kritikusabb, mint valaha: midenki azt bizonygatja, hogy már alá is írták, és kétségtelenül küszöbön a háború. Ilyen zavaros időkben a tisztesség nem könnyíti meg az utat! Ezek Mironescu professzor szavai: amilyen hiú, biztosan most is arra gondol, hogy ő az egyetlen tisztességes ember egész Romániában.  Mindenki jósol, mindenki tudja, mi lesz a vége: rossz vége lesz, mondja a többség. Akinek van esze, az most megtalálja a számítását. Aki vagyont akar szerezni, most szerezhet – élelmiszerrel, spekukációval, külföldi engedéllyel – ilyen időszakban, akinek van esze, felkapaszkodhat.

De ennél is érdekesebb, hogy vajon akadna-e olyan tistességes ember, aki hasznára lehetne az országnak, aki mellőzné a saját érdekeit, és akiért csak a tettei alapján tízen is tűzbe tennék a kezüket? Ha veszünk tíz embert, az tíz különböző, ha nem éppen összebékíthetetlen vélemény. Akár ugyanabból a pártból vagy ugyanabból a frakcióból szedk is össze őket. Az egyikről az a hír járja, hogy a Brit Iroda ügynöke; a másik a német követség fizetett alkalmazottja; a harmadik véletlenül éppen Filipescut kísérte el Pétervárra; Take Ionescu Oroszország ügyvédje; az ellenfelei viszont németbarátok, ha nem is meggyőződésből, hanem mert megfizetik őket, és kivétel nélkül mind a kormánypártiakat szidják. És ebben a nagy összevisszaságban ki úszhatja meg folt nélkül? Calomniez, calomniez, il en restera toujours quelque chose, ez is a professzor mondása, mert akad itt még olyan kiváló ember, akinek a tisztessége ne volna kérdéses? És akkor ki kinek a tisztességét garantálhatja?  Mironescu professzor, az ő kormánypárti nézeteivel! Kész utópia most tisztességről beszélni, ahogy ő beszél, ez is csak a hiúságából fakadó vakság. És észre sem veszi, hogy viselkedését a legtöbben a kormánypártokhoz való csatlakozásként értékelik. Talán tényleg nem fizették le, csak a hiúságát legyezgették, előnyőket helyeztek neki kilátásba a fonetikai laboratóriumával kapcsolatban… Lehet, hogy nemsokára éppen Mironescu professzor szájából fogunk Ionel Brătianut dicsőítő hozsannákat hallani! És miután teljesen hiányzik belőle minden realitásérzék, megtalálja a módját, hogy átálljon a liberálisokhoz az egész csomagjával, a fegyvertárával, de még a lelkével is, éppen akkor, amikor azok lekerülnek a kormányról! És így az összes rossz előjel, amit ő elsőként megjósolt, legnagyobb megelégedésére bekövetkezik: a katasztrófa elkerülhetetlen lesz és kő kövön nem marad! De ilyen feltételek mellett és ilyen körülmények között a tisztesség nemhogy nem jelent menlevelet, de egyenesen lehetetlen. Olyan világban, ahol mindenki csal, ha valaki nem tartja a kabátujjában a jó kártyalapot, legalább lessen. Ilyen körülmények között vajon nem teljesen ésszerűtlen, sőt egyenesen nevetséges dolog valamilyen nagy kutatásra igényt tartani?

Az élete főművére?!

Amikor minden lángokban áll és a szemünk előtt elkerülhetetlenül összeomlik, kinek van szüksége az ő értékes irkafirkáira? Ilyesmiben csak Mironescu professzor hisz, mert nem fogja fel, hogy lejárt a kormánypárti tudomány ideje. Ami sohasem volt több romantikus eszménél, és mára teljesen kifulladt. Ilyen körülmények között tulajdonképpen az egyetlen ésszerű szempont: bármi áron fennmaradni. Ugyanez vonatkozik az ilyen zavaros és összekuszált napokra is, ráadásul mennyi idegesség, és mekkora hőség van…

A kocsi összevissza zötyög a poros kátyúk között, hol az egyik, hol a másik járdaszegélynek megy neki, majdnem összekoccan vagy egy autóval vagy egy zöldes-szürke macskakőrakással, amit azóta itthagytak, mióta az utcát kezdték felújítani. Ő meg mindjárt megfullad a kocsi ernyője alatt, a zsíros izzadságcseppek csikladozzák gallérja alatt a nyakát a lekent haja gyökerénél, vöröses, hegyes bajsza szálai között; nem győzi törülgetni a monogrammos zsebkendőjével.

Egyszercsak, amikor látja, hogy a finom batiszttal már nem tudja felitatni, nehogy fölöslegesen összekoszolja zsebkendőjét, kénytelen a kézfejével letörülni az izzadságot, mint valami tuskó. Utána a kezét beletörülné a kocsi plüssülésébe, de az olyan zsíros és poros, hogy inkább lemond róla. Ó! Mennyi idegeskedés, milyen kellemetlen nap! Iszonyú hőség, mindenki ingerült, az újságok is súlyos gyalázkodással, vádaskodással vannak tele mindkét oldalon – csodálkozhatunk-e azon, hogy az emberek gyanakvóak? Csodálkozhatsz-e azon, hogy egyszercsak arra eszmélsz, vagy ide, vagy oda sorolnak, ami természetesen egyáltalán nincs ínyedre? Például egyszercsak arra eszmélsz, olyan helyzetbe kerültél, hogy tagadnod kell, a minisztériumban sorra minden igazgatónak te vagy (mint mondják) az embere… Kínos ilyesmit tagadni, ráadásul így: nem is elég meggyőzően, hiszen a közbenjárás jutalmát még meg sem kaptad. És hát ne legyenek illúzióink az emberekkel kapcsolatban: úgysem hinnék el, amit modasz! Minél inkább győzködöd őket, annál kevésbé hisznek neked, a szemedbe néznek, bólogatnak, és gyanakodnak! Jusson eszedbe ez a mai lecke, amikor a barátod, Bădescu előtt kellett magyarázkodnod. Csak annyi volt – mondtad neki –, hogy mindenkivel igyekeztem jóban lenni. De mondhatom, ez sem sikerül, amióta azzal gyanúsítgatnak, hogy ennek vagy annak az embere vagyok… De ha jó kapcsolataim vannak a minisztérium új igazgatójával, Vasiliuval, az még nem azt jelenti, hogy túlléptem a szokásos szakmai együttműködés keretein.  Még akkor sem, ha megemelték a fizetésemet,  még akkor sem, ha automobillal visznek ki a terepre ellenőrizni, még akkor sem, ha többször kérik ki a véleményemet, mint másokét… Ezek tulajdonképpen semmit sem bizonyítanak. És nincs semmi jelentősége, hogy ugyanezt az állást töltöttem be a mostani igazgató elődje és ellenfele, Grigore Zlătescu alatt is! Az meg egyenesen abszurdum, hogy akkor  köteleztem el magam a konzervatív politika mellett, mivel Zlătescuról köztudott, a Racota családhoz fűződő rokonsága révén a lehető legjobb kapcsolatai voltak az akkori konzervatív kormánnyal, de most már azt fontolgatom, hogy a liberálisok közé állok, és erre a legfőbb bizonyíték a gyakori vendégeskedésem Mironescuéknál!

    (Megjegyzés: Zlătescu ma jót mulatott: Mironescu professzor nagyon meglepődne, ha őt irgalmatlanul a liberálisok közé sorolnák, hiszen függetlennek tartja magát, és fogalma sincs, hogy egyedül van ezzel a véleménnyel. Eldugja a fejét, mint a strucc, nem hajlandó a valósággal szembesülni.)

Persze, amikor a barátoddal, Bădescuval beszéltél, megtehetted volna, hogy úgy tegyél, mintha még mindig a szomszédos ügyosztályon dolgozó Zlătescu, a volt igazgatód mellett állnál, ahogy a minisztériumban hiszik. Megmondhattad volna Bădescu barátodnak az igazat: egy hónapban egyszer (mint ma is) meglátogatod Zlătescut, a szokásos üzleti információcseréért, felhívod a figyelmét kedvező pillanatokra; és ilymódon a hűséged eléggé bizonyított. De inkább hallgattál, mert újabban saját politikai elveid arra intenek, jobb, ha teljesen csöndben maradsz…

 (Megjegyzés: Zlătescu megerősítette a hírt Brătianu felmondásával kapcsolatban, ő a Racota családtól tudja, ahol rokonuk, Maiorescu miniszterelnöki kinevezésére várnak. Ígéret Zlătescunak a liberális körök véleményének szondázásáról Mironescu professzoron keresztül.)

    Az itt felsoroltak mind ennek az országnak a civilizálatlanságát bizonyítják, amely (és ebben igaza van Mironescu professzornak) nem ismeri bizonyos személyek megerősítését a funkciójukban, akár évtizedekig is, ahogy az európai civilizált országokban szokás. Ha valaki a nevét egy intézményhez kapcsolja, ő maga is a tradíció részévé válik, és idővel a neve fogja jelenteni magát az intézményt. Nálunk sajnos nem létezik ez a megerősítés, és te elsőként tanusíthatod, a minisztériumi rekaciókból, hogy igazad volt. Mert ha az ember nyolc évig ugyanannak a részlegnek a főnöke (az előléptetés újabb reményeket ébresztene benned is), ha ebben a nyolc évben a főigazgatókat, a kormányokat és minisztereket gyakrabban váltották, mint téged, nem azt jelenti, hogy egy Fouché vagy, ahogy a minap egyik volt barátod nevezett.

Mert talán nem éppen a volt barátok és a volt szerek terjesztik a legtöbb rosszat az emberről, talán nem befolyásolja mindkét kapcsolatot a hiúság, az irigység és a féltékenység?

A kellemetlen helyzetekben egyetlen lehetséges megoldás van, figyelembe véve a rendkívül béketűrő természeted: mosolyogva mindenkit lefegyverezni. Kevesen lennének képesek leköpni, ha odatartod a másik arcod is, mert az emberek azt szokták meg, hogy a támadásra támadással válaszolnak. De ha az ember nem vág vissza, sőt úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, sőt jóindulatúan elviccelődik, akkor megvan az esélye arra, hogy teljesen lehiggadnak.

Ők jönnek zavarba.

Különösen igaz ez a szebbik nemmel kapcsolatban, amely gyakran jelen van ilyen helyzetekben, és olyankor a szerenecse mindig neked kedvez, mert a nők mindig pártfogásba veszik az áldozatokat. Ezért, bár kénytelen voltál még részt venni a viszálykodó konzervatívok összejövetelein, ami nem azt jelenti, hogy más volnál, mint aki vagy: egy ember, aki ott teljesíti a kötelességét, ahová helyezik, ráadásul legényember, szabadideje is van bőven.

Annál is inkább, mert még nem érted el a főnemességet, hogy a Jockey Clubot is látogasd. Persze, hogy hízelegne neked is, mint mindenkinek, főleg a hiúságodnak, mert csak te tudod, mennyit szenvedtél a félszegséged miatt. De senki sem állíthatja, hogy méltatlan helyzetben talált: nem álltál be a csőcselék közé üvöltözni, hogy „le a kormánnyal!” És azok közé sem, akik beverték a németbarát Steagul szerkesztőségének az ablakait. Semmi sem tántoríthat el az elvedtől, amit nem lehet elégszer ismételni: mindenkivel jóban lenni…

Gondolatai ugyanilyen izgatottan vibráltak, élénken egymásba kapcsolódtak, aztán felsorakoztak – nem tudná megmondani mikor – egész mostanig. Egyformán logikusnak érezte valamennyit, csakhogy mindegyik kitartóan ott időzött belső szeme előtt, ha le kellene írnia őket, azt is megemlítené, hogy lassan-lassan úgy bomlottak ki, mint egy bimbózó virág szirmai.

Természetesen ez csak költői hasonlat, hiszen sohasem látott ilyesmit. Ahogy a virág is kinyílik – lámcsak, a természet egyik titokzatos vívmánya, ugyanígy alakul ki a szülők ölelkezéséből a gyerek szeme színe is, aki ha elhúzzák mózeskosaráról a hímzett terítőt, csak öcsikének mutatkozik. Reggelre az esti pártavirág bimbója is kinyílik – legalább egy-két nyirkos, összekunkorodó szirom.

Gondolataiban a képek egyre jobban lelassulnak, kibomlanak a mozgásra, ahogy a kocsi a poros mellékutcákban zötyögve mind közelebb viszi barátai házához, de fölöttük fokozódó idegesség lebeg: vajon miért mondta Sophie, hogy ma jöjjön korábban?

Keze már nem lengeti a panamakalapot, már nem jegyzetel az elválaszthatatlan noteszébe, amelybe naponta röviden feljegyzi titkos fogalmazványait. A kocsi felhajtott ernyője alatt, amely mégsem védi a portól, sem a hőségtől, érzi, hogy elbóbiskol.

Vajon tényleg elszundított?

Mert most egészen másmilyennek hallja a szendergő, kopár utca csendjét, a lópatkók kopogását és a kocsizörgést a felszedett kövezeten, a korán kinyitott szatócsbolt redőnyének nyikorgását. Még a locsoló vizének loccsanását is, ahogy a csíkos napernyő alatt a tulaj felfrissíti a járdát a bolt előtt; még a túlérett feketeeper meleg gyümölcsének szétfröccsenését is az aszfalton, ahogy édes, ragacsos vére kispriccel, és dongják a darazsak.

De mégis vajon miért mondta Sophie, hogy ma jöjjön korábban? Természetéből adódóan engedelmesekedik a parancsnak, de lám, egyáltalán nincs hozzá kedve, inkább kellemetlen érzés. Megint zötykölődni, megint a vendéglői ebéd savanyú íze a szájában – egy fölösleges utat megtenni pont most, amikor úgyis minden a feje tetejére állt, amikor már teljesen elterjedt a háborúba lépés híre!… Ez a zötykölődés, ez az álmosító üresség, amelyben suhan a szíved: lehet, hogy ez az utolsó heted, igen, igen, minden túlzás nélkül, lehet, hogy az utolsó!… Lehet, hogy egy hét múlva már ott rohansz értelmetlenül melledhez szorított puskával – és vajon épp te leszel az, akit elkerülnek a golyók? Egyébként, ó, ott vannak még azok a szörnyű sebek is… Elborzadva látod, ahogy még futsz néhány lépést, miután a lövedék hasadba fúródik, és futás közben még mepróbálsz mindent helyrehozni, megszabadulni bűneidtől, miközben kihűlt, vértől ragacsos kézzel összeszeded magad körül a véresen lüktető zsigereid; elsőtétült szemmel, nem tudva mi történt, már fájdalmat sem érzel, megpróbálsz visszakúszni a száraz göröngyökön és nedves fűcsomókon.  És folyton elcsúszol, újra meg újra… ó, azok az átkozott tiszti étkezdei beszélgetések!

Alig bírod nyitva tartani a szemed, gondosan becsukod térdeden a noteszt a titkos feljegyzéseiddel, a napi feladatokkal, amelyeket ma délelőtt csak kezdőbetűkkel lejegyeztél. A legsürgősebb feladat tehát: megoldást keresni, hogy többet ne mozgósítsanak.

1. Összeállítani azok listáját, akikhez ebben az ügyben fordulhat, ha csak feltételesen, lehetőségként is.

2. Ennek érdekében lebonyolítani az első látogatásokat. Lehetőleg a legbefolyásosabb családoknál, nehogy kifelejtse Dimitriut a belügytől.

Aztán: 1. Elhozni az új öltönyt a szabótól.

2. egy kosár gyümölcsöt rendelni a Capşanál a Miornescu család címére, a meghívás időpontja. Voulez-vous nous faire l'honeur de venir dîner chez nous après-midi Vendredi, 12 août, à 7 heures ?

Après dîner on fera un peu de musique, en petit Comité. Votre

bien-dévouée, Sophie Mironesco.

Emellett mennyi zaklatás a hivatalban is! Már a végén bezárkóztál az irattárba egy halom megoldatlan ügy aktájával, ami viszont azzal a kockázattal járt, hogy sine die ottragadsz; a rend és rendetlenség váratlanul pont ellened szövetkezett.

Utolsónak jöttél el a hivatalból (ahogy már mindenki megszokta tőled), összefutottál Sărindarral, Bădescu barátjával, és erősködött, hogy igyatok meg egy aperitívet Mircea kocsmájában.

(Megjegyzés: Bădescu Brătianu miniszterelnökről: ez az ember egyáltalán nem népszerű, de igaz, nem is akar az lenni. Nem zavarja, hogy az újságokban ócsárolják és átkozzák, egyáltalán nem védekezik ellene, lenézi a sajtót, a modern világ agyvelejét, úgy tűnik, minhta ki sem nyitná az újságot. Tehát Bădescu liberális párti. Általában tájékozott. Lehet, hogy a következő választásokon előretőr a liberálisokkal.)

Bădescu nem is tagadta, amit Marghiloman úrtól megtudtál, hogy Prezan tábornok átadta a tiszteknek a betiltott újságok listáját, hogy azokat olvassák, főleg a Steagult. Ápropó Prezan nagysád, két, a legfelsőbb körökhöz tartozó személyiség rivalizál érte: a hölgy nevet diszkréten nem árult el, te is diszkrét voltál, habár Ferdinánd királyt illetően vannak bizonyítékok is. Különös, hogy a dudeşti robbantásról Bădescu nem tudott semmit, vagy csak nem szabad említenie.

Amikor elváltatok, már késő volt, és egy piaci kocsival elrohantál a szabóhoz. Mivel a ruha egyik ujján még igazítani kellett, beültél a kocsmába ebédelni. Vegyes társaság volt, valamivel nagyobb, mint máskor, sokan idegesen a nyaralásból tértek vissza. Megint megfordult a fejedben, hogy vajon Sophie miért mondta, hogy ma jöjjön korábban. Nála számítani kell meggondolatlanságra, egészségtelen, egyenesen kínos kitörésekre, amit nehezen lehetett volna elképzelni róla pár évvel ezelőtt, amikor még maga volt a megközelíthetetlenség!

De mit jelent egy embert, különösen egy nőt közelebbről megismerni! Van egy fracia mondás, talán éppen La Rochefoucouldtól, valahogy így hangzik: még a zsenit is csak az inasa látja olyannak, amilyen valóban, mert ő előnytelen helyzetekben is találkozik vele. A szólás (vagy mondás) csak kijelent, nem bocsátkozik fölösleges magyarázatokba.

Úgyhogy megebédeltél, a hal ízletes volt, a ráksaláta is, a húsos káposzta nem esett jól ilyen melegben, jól belakomáztál, pedig tudtad, hogy később megbánod. Aztán rövid időre betértél még a kávéházba, és nem tudtad eldönteni: menj-e korábban, vagy ne?

Az egyik elved (amelytől nagyon ritkán térsz el), hogy a hölgyekkel bármilyen helyzetben nagyon figyelmesnek kell lenni; még azokkal is, akiket nagyon közelről ismerünk. Mert sohasem lehet őket eléggé kiismerni. Sohasem lehet tudni, hogy mire vetemednek, ha az érdekük és a hiúságuk csorbul. Egyik alapvető tulajdonságod, hogy mindig tartasz a női kelepcéktől, hiszen a ravaszságuk közismert; de a férfiak vaksága is, akik ezekbe belesétálnak, és nemcsak az élvezetért, mint állítják, hanem szájhősködésből. Ami téged illet, te a figyelmességet tartod qualité maîtresse-nek, tehát – akkor most menj-e korábban, vagy ne?

Addig is, amíg eldöntöd, visszamész a szabóhoz. Az öltöny most már jó lett, de közben elérkezett az indulás ideje is, otthagyod a régi öltönyt, hogy tisztítsa és vasalja ki, már nem volt időd sem haza, sem a bútorozott szobádba elmenni. Úgyhogy kocsiba ültél, elmúlt az álmosságod, de még mindig nem tudod, vajon miért hívhatott Sophie?

Bármennyire is csak az eszed vezérel, az emberekhez mégsem értesz igazán, mert elég sok meglepetés ér részükről. Sophie is meglep a szeszélyeivel, ami mindig elképzelhető egy nőről, csak nem pont veled szemben! Azt azért mégsem képzelted, hogy egyszercsak arra ébredsz, ott van a születésnapodon (a címet megjegyezte, amikor beteg voltál és a professzor dagályos nagylelkűséggel elküldte az inasát, hogy érdeklődjön rólad). Most, még látványosabban, egyenesen Sophie jött, de (szerencsédre!) egyáltalán nem talált nyomorúságban. De mégis, egyszercsak arra ébredni, hogy az ijfú Mironescu nagyságos asszony titokban bérelt kocsival és sűrűn lefátyolozva megjelenik a szomszédok nagy gyönyörűségére, hogy ilyen elegáns hölgy jön fel hozzád randevúzni, amit elrontott a háziasszonytól való rettegés, hiszen az a kikötése, hogy nőt nem vihetsz fel a lakásba; legalábbis ennyi lakbérért semmi esetre sem. Nehéz Sophieról elképzelni, hogy így lelkesedik a minden lépésre recsennő falépcsőért, a két portes cochere-ért, amelyeken a gangra lehet menni, amit olyan elragadóan árnyasnak talált, hogy észre sem vette az ott keringő szagokat, mert neki akkor minden olyan izgatóan kalandos volt. Mindez új perspektívát nyitott neki (azt bizonygatta) egy új élet felé. És rá sem hederített a fgyelmeztetésedre, hogy legyen óvatos, szaladt kinyitni a manzárd kerek ablakát, és elragadtatva ujjongott, hogy olyan, mint egy hajókabin ablaka; nem érdekelte sem a diszkréció, sem az illem, szeszélyből azt kockáztatta, hogy meglátják és kompromittálódik. Neki minden elragadó volt, kivéve a penésszagot, azt meg is jegyezte. De hát mit várt egy bútorozott szobától? – kérdezted tőle. Sophiet viszont különös izgalommal tölötte el, hogy először jár legénylakásban.

Legalábbis ezt mondta.

És a vallomásai, miközben elhelyezekedett a fonott gyékényszéken: hogy neki sokszor milyen rettenetes megpróbáltatásokat kellett kiállnia az életben, és egy időben azt képzelte, hogy az egyetemi tanulmányoknak és az aszkézisnek szenteli az életét, az ő kis Iosif utcai szobájában; hogy csak férfibarátai lesznek, együtt jár velük a bárokba és más sötét helyekre, rengeteget olvas és utazik majd; hogy majd a Szent Márk vakító kupolája alatt álmodozva hallgatja a galambturbékolást, a gondolások énekét, és a Montmartre-on egy kávéházban abszintot iszik… Ilyen és ehhez hasonló őrült álmai voltak egy időben, de aztán mégis egy meleg otthonra és az előkelő társadalmi élet örömeire kezdett sóvárogni.

És vajon hibát követett el, amikor a szívére hallgatott?

Bizonyos dolgokról egy virág jut eszébe a trágyadombon, de , hélás! hiszen vannak virágok, amelyek a trágyán virágoznak…

Sóhajtott, tapintatosan kis szünetet tartott, mielőtt folytatta: hogy könnyes volt-e a kissé dülledt, zöldes-kék szeme? A hosszú pillái miatt a szeme mindig könnyesnek tűnik, és nyilván tudja, hogy ez milyen varázslatos, mert gyakran, és minden ok nélkül is pislog.

Nem tudtad, mit is mondj erre, úgyhogy inkább hallgattál és csak nézted őt. Kellemes, ezzel együtt kissé nyugtalanító érzés volt, magadban azt kérdezted, mit akart ezzel mondani. Aztán próbáltad rábeszélni, üljön át máshová a fonott székről, figyelmeztetted, hogy rozoga, nemrég enyvezted be az egyik lábát. Oda sem figyelt, idegesen babrált a kesztyűjével, talán nem félt, de a józan esze azt diktálta, hogy hasonló helyzetben félnie kellene. Talán máskor is járt már legénylakásban, nem ez volt az első alkalom. Ne legyenek illúzióink az emberekkel kapcsolatban, különösen ha nőkről van szó, a dolgok mindig rosszabbul állnak, mint gondolnánk. Egy időben az a pletyka is keringett róla, hogy Jorj Athanasiuval volt liaisonja, különben a felesége, Lisette miért veszett volna össze vele? Hisz éppen ő mesélte, hogy csak két éve békültek ki.

Hosszú hallgatás után Sophie felmentett minden válasz alól, amikor azt mondta, egy ideje a te figyelmes viselkedésedben, ellentétben másokkal, megérezte a lelket is, és azt vette észre, a gyóntatója lettél. Erről a szerepről néhány éve nem is álmodtál volna! Annál is inkább, mert sokkal többször gyóntak meg neked, mint ő gondolná, és mindig a félénken kihívó viselkedésed miatt! Hiszen őt is éppen az általában igen comme il fau viselkedésed sodorta az első váratlan látogatásába, miután elkövetted azt az őrültséget, hogy amikor a professzor először megbetegedett és kettesben maradtatok a szalonban, megcsókoltad.

Ahogy félénken megsimogattad, előbb ki akart térni előled, de tönkrement a frizurája, azonnal el akart menni, te pedig megfogadtad, hogy fegyelmezed magad, csak maradjon még, és akkor Sophie sétálni kezdett a szobában, mint mondta, valami tükröt keresett. Nem talált tükröt, és az ablaküvegben igazította meg a haját, mint a cselédek (és nevetett). Mindvégig nagyon szeszélyes volt persze, úgy viselkedett, mint egy díszes bálon, nevetgélt, aztán hirtelen elszomorodott, de valahogy egyik szerep sem állt jól neki. És akkor váratlanul kiszedte hajából a hajtűket, egyetlen nőnek sem volt  még ilyen hosszú, dús, szőke haja, meztelenül akár be is takarózhatott volna vele. Ezt a bókot el is sütötted neki, no nem akkor, hanem máskor, mert akkor keveset beszéltél, nehogy elijeszd, de nem is tudtál megszólalni, beletemetted arcod a bódítóan illatos hajába, a ruhája is bódítóan suhogott, amikor átölelted és zavarodottan elértél a forró alsóneműjéig, miközben ő ellökött magától és tökéletes önuralommal azt mondta, engedd megfésülködni.

Túl félénk voltál és nagyon nehezen mentek a dolgaid, amikor indulni készült, megkérdezted tőle, hogy „eljössz-e máskor is?”, de végül is nem állapodtatok meg semmiben, és nem is mertél álmokat szőni. Igyekeztél minél vakmerőbbnek mutatkozni, nehogy, amilyen fesztelenül viselkedett, még lenézzen, és egyszer aztán valóban elvesztetted a fejed (az volt az érdekes, akkor pontosan tudtad, hogy elveszted a fejed, egy pillanatig mérlegelted is a helyzetet, aztán azt mondtad, ám most az egyszer legyen!) Sophie öltözködés közben elégedetlenkedett, hogy itt még egy mosdó sincs az ő elegáns fürdőszobájával szemben, te meg azon gondolkoztál, hogy milyen lehangolóak a győzelmek.

Akkor eszedbe jutott az is, hogy mit mondtál neki megfeledkezve magadról: le akarod küzdeni a hibáidat (szégyellsz a nyilvánosság előtt beszélni, satöbbi), mert politikai vagy diplomáciai pályáról álmodozol. Sophie annyira el volt foglalva saját magával, hogy talán oda sem figyelt a vallomásásodra. De hát mégiscsak kellemetlen volna, ha a férje előtt visszaélne értesülésével, mivel Mironescu professzor arra számít, hogy a filológiai kutatásaihoz (amelyek nem nyűgöznek le, de nem mondod meg neki, hogy hízelegj a hiúságának) te is csatlakozol, tehát könnyen megváltozhatna a viselkedése veled szemben. Persze ilyen okos embernél, ha nem őt szajkózzuk, az a tény, hogy politikai, diplomáciai karrierről álmodunk, nem is adhat okot haragra! De a professzor lelkivilága egyre kiisemerhetetlenebb: elég nyilvánvaló, hogy elhatalmasodik rajta a neuraszténia. Erről te sem tudsz mindent, csak Sophie hallgatásából bizonyos beszédtémák alatt, egy-egy pillantásából, felkiáltásából –  lehet bizonyos dolgokra következtetni. Máskülönben chapeau bas! Sophie nagyon jól tudja, mit nem előnyös mondania, ő sem szívesen beszélget bármiről. 

    Ami a diszkréciót illeti, Sophie előtt chapeau bas! Így az sem valószínű, hogy felhasználta bizalmas értesüléseit, főleg a Marghilomonhoz, a németekkel való szövetség legfőbb támogatójához fűzött reményeidről. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy most már a férjével nem olyan szoros a kapcsolata, mint régebb, elég szembetűnőek a különélésük jelei, a professzor betegsége akár fertőző is lehet. Mégis, amikor utoljára meglátogattad a professzort, elég kétértelmű bókkal lepett meg az öltözeteddel kapcsolatban:

– Nemsokára maga is már csak Bécsből és Berlinből fog öltözni, és még a fehérneműjét is ott tisztíttatja, mint a mi jól ismert konzervatív vezérünk!…

Hát! Mit jelenthet egy ilyen közbeszólás? Mintha arra célozna, hogy Marghiloman embere vagy!

Következésképpen? A legjobb meghallgatni mások vallomását, és lakatot tenni a szájra. Annál kevésbé vagyunk sebezhetőek, minél kevesebb pozitív dolgot tudnak rólunk. És természetesen minden ember takargatni igyekszik saját kínos kalandjait. Másfelől viszont nem lehet megakadályozni, hogy ne keringjenek rólunk apró pletykák, mindenféle híresztelések, újságok és apróságok, mert itt egyszerűen ez a szokás.

Bucarest est une potiniere, ahogy Mironescu professzor mondja. De saját vallomásod nélkül és – szerencsés esetben – tanúk nélkül, bármikor meg lehet cáfolni a híreszteléseket. Így hát sohasem leszel a markukban…

Így kell nézni ezt az egész vallomás-ügyet is, ha az embernek elismerten jó gyakorlati érzéke van. Az elővigyázatosság arra int, hogy mindig mindenben mérlegeld az előnyöket és hátrányokat. Most is azt kérdezd magadban: vajon melyik a kockázatosabb: ha elmész, vagy ha nem mész el? Nem volna jobb máris visszafordulnod?

És hirtelen a forró szellő, amely a naptól kiégett gyom, kutyatej és dögszag keverékét hozza magával, arra készteti, hogy orrát gyorsan befogja a zsebkendőjével.

Azután idegesen megböködi sétapálcájával a kocsis kaftánját:

– Nem látsz a szemedtől, te semmirekellő? Fordulj vissza, nem hallod? Fordulj már vissza, te barom!

Valóban elhagyták már a házat, és a külváros jól ismert szaga nélkül ki tudja, hogy hol ébredt volna fel! De szerencsére a megtépázott bogáncs és nadragulyabozót között általában van egy-egy vicsorogva rothadó, a napfényben zöldes fekete színű legyektől körüldongott döglött kutya.

    Micsoda jó üzletet csinált ezt a Mironescu-papa is, hogy ide építette a házát az Isten háta mögé, az Országút mellé! Télen biztos megfizet a fösvénységéért, amikor a farkasok az udvarára is bemennek, és nyáron rongyot kell égetni csomókban, hogy elkergessék a szúnyogokat! És negyven év alatt sem tudott ez a hely a vadonból kivergődni.

 

About this issue

This July, The Observer Translation Project leaves its usual format to present a special CRISIS ISSUE. Things are tough all over. Hard Times suddenly feels like the book of the moment. The global economic crisis impacts life as we know it, and viewed from Bucharest the effects reverberate in domains that include geo-politics and publishing in Romania and abroad, with the crisis at The Observer Translation Project as an instance of a universal phenomenon. read more...

Translator's Choice

Author: Vasile Ernu
Translated by: Monika Oslaj

Oda sovjetskom toaletu

Oda sovjetskom toaletu Posvećeno Iliji Kabakovu Za sovjetskog građanina ne postoji ništa intimnije od toaleta (Dopustite mi sa velikim poštovanjem koje imam prema ovom mjestu i ovoj ...

Exquisite Corpse

Planned events in Cultural Agenda see All Planned Events

17 December
Tardes de Cinema Romeno
As tardes de cinema romeno do ICR Lisboa continuam no dia 17 de Dezembro de 2009, às 19h00, na ...
14 December
Omaggio a Gheorghe Dinica Proiezione del film "Filantropica" (regia Nae Caranfil, 2002)
“Filantropica” è uno dei film che più rendono giustizia al ...
12 December
Årets Nobelpristagare i litteratur Herta Müller gästar Dramaten
Foto: Cato Lein 12.12.2009, Dramaten, Nybroplan, Stockholm I samband med Nobelveckan kommer ...
10 December
Romanian Festival @ Peninsula Arts - University of Plymouth
13 & 14 November 2009. Films until 18 December. Twenty of Romania's most influential and ...
10 December
Lesung und Gespräch mit Ioana Nicolaie
Donnerstag, 10. Dezember, um 19.30 Uhr Ort: Szimpla Café Gärtnerstrs.15, ...
 
 

Our Partners

Razvan Lazar_Dunkelkammer SENSO TV Eurotopics Institutul Cultural Roman Economic Forum Krynica Radio Romania Muzical Liternet Radio France International Romania Suplimentul de cultura Radio Lynx